Extrasystoléval együttélők klubja (beszélgetős fórum)
Nálam az vált be, hogy igyekszem lefoglalni mindig magam, hogy ne tudjak a zavaró tünetekre figyelni.
Olvastam egy idézetet, jót nevettem rajta,lényeges gondolat:"Képzelt bajokat semmi sem gyógyít meg biztosabban, mint ha valóságos bajba esünk."
Ezt csak arra az esetre írtam, ha túlgondolnánk néha a dolgokat...:D Az biztos, hogy egy nagyobb baj elnyomja a kisebb miatti aggódást általában.Az elmúlt fél évben komoly betegségekkel szembesültem, egyik a másik után.Jelenleg egy kezelés előtt állok, amitől rendesen félek.Mellette a tudat, hogy igazából gyógyíthatatlan a betegségem.Maximum lassítható...Erre ébredek minden nap és nagyon nehéz...Valahol el kell fogadni azt, hogy bármi megtörténhet bármikor.Nem csak konkrét betegségek esetén, hanem egyébként is.Szeretnék sokszor sírni, de nem merek, mert az meg terheli a szívem.De az is, ha visszafojtom...szóval, az élet kiszámíthatatlan.Ezek nem túl megnyugtató gondolatok, de ha ezt elfogadjuk, lehet, hogy az egészségünk feletti túlzott kontroll igény alábbhagy és a tünetek kicsit elhalványulhatnak...
Érdekes ez amit leírtál a lábadról, és simán el is tudom képzelni, hogy ilyen érzelmi/pszichés okokból jött elő. Nekem is van egy fura nyavajám, már említettem itt is néhányszor, mostanra talán már ez a fő bajom mondhatni. Tehát ugye volt a balesetem 2021 Szeptemberében, műtötték a könyököm, került bele 9 csavar, 10 centis lemez, kb fél évre rá jött elő egy elég erőteljes jelenség, ami elejében ritkán jött elő, aztán a 2022 Szeptemberi fémeltávolító műtétem után kb minden napos lett, azóta hullámzóan jön elő. Tehát a legújabb vizsgálatok szerint bordaközi idegzsábám van. Valami borzalom. Elvileg a kezemmel függ össze, mert ott van egy idegsérülés, vagyis leszorítás alatt áll a bal karomban a singcsonti ideg, azaz könyök alagút szindrómám van, ezt műteni akarják, de nem igen akarom már többet műtetni. Na lényeg, h valahogy ettől jött ki a bordaközi idezsábám is, de egyenlőre elég homály, h hogyan, ezt még nem rég sütötték ki, sokáig azt se tudták, h ez a hirtelen semmiből előtörő bizonyos testfélt érintő elemi erejű fájdalom mi is tulajdonképpen. Tegnap is rámjött, ráadásul zuhanyzás közben, én azt hittem ott halok meg, ilyenkor mindig lejövök az életről pár napig. Na amit ebből ki akartam hozni, hogy érdekes módon ezt a bajomat is jelentősen tudja befolyásolni a stressz. Egyértelműen rontja, illetve volt, h a stressz hozta elő, és milyen érdekes, h elvileg epilepszia ellenes gyógyszer meg antidepresszáns tudja csak "megszüntetni". Gyanítom egyiket sem fogom szedni magamat ismerve. :D Viszont így meg nagyon nem jó, mert tényleg random előjön időnként, és általában, akkor az nap többször is, sőt a rohamok között sajog az a rész, ezt amúgy a bal alsóbordámtól érzem fel a vállkulcscsontomig, végig a csecs mellett, de sugárzik a nyaki gerinc fele is, a bal vállövem, nyakam oldalára és az egész defektes bal kezemre, ami ilyenkor szét is feszül.
El tudod képzelni, hogy ennek pszichés oka lenne? Mert tippelgetnek itt erre arra, de nekem fura, h van, h 1-2 hónapig se jön elő, szerencsére mostanság havi 1x jelentkezik, akkor 2-3 napig.
Huhh most jól leoffoltam a szívtémát. Amit írtál amúgy, hogy vannak rosszabb meg jobb napok vele az ismerős, nekem is mai napig néha bekattanik a szívem, de azért mostmár mindig megnyugtat a tudat, hogy kivizsgálták nincs gáz, azért régen baromi ijesztő volt mikor jött minden, vérnyomásmérőn a ritmuszavar, én meg temettem magam állandóan, mostmár sokkal jobban képbe vagyok, hogy ami arra fele zajlik az miképp és, hogyan is van. Egyébként az még mindig elég idegesítő, hogy ha épp magasabb a pulzusom, vagy csak simán darál a szívem, mert emésztek, akkor konkrétan a tükörből is látni, ahogy pulzál a mellkasom, fekve meg a hasam hullámzik, mintha kiakarna jönni egy alien, de hát gebe vagyok, szóval az aorta látszik, még állva is, de olyan vicces, mert állok már 2 perce a tükör előtt és azt bámulom, h mennyire mozog a pólóm. Szóval ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy még én is elég sokszor hipochonder szemmel vizslatom magam.
Mondjuk ez amúgy nem a pitvarlebegés/fibrilláció? Elvileg bekapcsolhat x ideig bármikor, több okból, csak akkor necc ha több napig is csinálja.
Persze nem azt mondom, hogy Neked ez az volt, csak egy tipp, de én is éreztem már, hát szerencsére ritkán, ahogy a sorozat extrákat is, amikor másodpercekig minden ütés extra. :D
Össze bizony, nekem is mitrális prolapsusom van, ezt a jelenséget én is sokszor érzem, mondjuk az én Dokim ezt is a refluxra fogta :D
Nem tudom valamelyikkel összefügg a kettőből, sokaktól hallottam már és akik mesélték általában mindenki vagy MI-s vsgy refluxos, vagy mindkettő, mint én. 😏
Amúgy elég ijesztő érzés.
Szia!
Ilyen már nekem is volt és fogalmam nincs mi lehet ez ?!vagyis mi lehetett
Ki hogy van ma?
En nem tudom, a levegoben van e valami, vagy velem van a baj, de egesz(kisebb nagyobb kihagyasokkal) minden 4. utes extra volt. A vernyomasom a beka segg. alatt volt. 95/53… faradt vagyok, nyuzott, es minden felreutesnel faj a mellkasom… evek ota nem ereztem igy magam….
Engem is felhúz, amikor ilyeneket olvasok, az meg mégjobban, hogy tényleg mennyi orvos van, aki ezzel indít, kardiológusból is sok az ilyen, de főleg a háziorvosok. :D Tudom mindig őket szidom, de ez annyira tipikus, elmegy valaki a háziorvosához és elmondja, hogy ez és ez van, mire mindenféle kivizsgálás nélkül, nehogy mégjobban beterheljük az egészségügyet.. felír 3-4 fajta gyógyszert. A legtipikusabb az rögtön a vérnyomáscsökkentő, nekem 21 évesen felakarta írni, azért, mert a diasztolés értékem 90 körül volt mindig.. mondtam, hogy ne hari, de nem hülyültem meg, aztán 33 évesen is felakarta írni, 140-es vérnyomásra is. Másik agymenés ezek a bétablokkolók, ezt már mindenre is felírják. Nyilván vannak olyan emberek, akiknek szüksége van ilyen gyógyszerekre, főleg az időseknek, akik már nem tudnak nagyon mozogni, sportolni, a vérnyomásukat, pulzusukat már csak gyógyszerekkel lehet normalizálni, meg nyilván már szklerotikusak az erek, ott már azért vannak valós szervi alapok, de az, hogy fiatal 20-50 éves embereket nyomják tele minden sz*rral, azért ez nagyon nem helyén való, sokan meg olyanok, h amit az orvos felír az szentírás, azt be kell venni, aztán csak mérgezik magukat, jobban meg nincsenek.
Nagyon szerencsés vagyok, mert olyan kardiológusom van, aki felismerte, hogy honnan erednek ezek a szíves panaszaim, annak ellenére, hogy már olyanokat generált, hogy rendesen mutatta az EKG ezeket, ST, T hullámok rendetlenkedtek, 117 volt a pulzusom alatta, és ezek után sem írt gyógyszert, elküldött sportolni, kiadta, h na akkor heti 2 minimum egy 30-40 kilóméteres túra, én pedig megfogadtam és csináltam és tényleg nagyon durva volt, mert működött, az elején egyfolytában kiabáltam a többieknek, hogy tudtok újraéleszteni? :D Aztán szépen lassan idomult a szívem a terheléshez, és az egész közérzetem jelentősen javult, kb 85-90%-ban voltam már jól, most a tél odavert, mert nem nagyon járok ilyenkor, meg nem jönnek velem, mert a Barátaim is nyaffattak, télen nem szeretnek bicózni, egyedül meg nem szívesen megyek, mert mivan ha lefordulok a bicóról hülyeség ott kattog az agyamba, ami persze marhaság, illetve mivel elcsaptak bicóval pár éve, ami után még a mai napig kezelnek fizikoterápiákkal/gyógytornákkal, így emiatt is necc egyedül tekerni, de mostmár jön a jó idő és kikerülök ebből a féldepis állapotból. :D
Szerintem valakinek nyersnek is kell lennie. Mert néha az hozza ki a másikból a változást! Nagyon jók a meglátásaid. A gyógyszerekról jut eszembe: en hulye beleptem egy facebookos csoportba(extrázók vagy vmi ilyesmi neve volt) kb 5 percet tartozkódtam ott, mert minden ember 6 féle gyogyszert szedett( fiatalok) betaloc, bisoprolol, coverex stb stb
En teljesen kikeszultem, hogy ilyen fiatalon mennyi gyogyszert szednek, holott leirtak, hogy minden eredmenyuk negativ volt… de egy kis vernyomaskiugras egy kis extra egy kis magas pulzus… szornyu volt olvasni, ki is leptem…
Tobbet viszont tenyleg nem Írok ezzel kapcsolatban, amugy sem szeretek haragban lenni.
Holnaptól ugyis meló, majd azért olvasgatok, elmenni nem szeretnék a fórumról.
Nem vagyunk egyformák, én sem haragszom. Nyers vagyok vagy sem, az tény, hogy ami a szívemen az a számon. Sokszor fordultál hozzám, én mindig segítettem, de egyszerűen nem fogadod meg a tanácsokat, neked semmi nem használ szerinted, te mindenáron vérnyomáscsökkentőt akarsz szedni, mindenáron beakarod magyarázni, hogy szervi oka van minden bajodnak. Te tudod, te életed, én maximum ajánlhatok ezt azt, de nyilván Te döntésed, neked mi a jó. Csak szerintem fiatal vagy még ahhoz, hogy beszívjon az egészségügy, meg a gyógyszerek, én mindenkinek azt ajánlom, hogy elsőkörön olyan megoldást keressen, ami természetes, és tényleg próbáljon hozzájárulni a saját egészségéhez, sporttal, megfelelő táplálkozással. Nem mondom, hogy 100%-ig elfog tűnni minden baj, de sokat tud segíteni, a saját gondolatok kordában tartása is.
Szerencsére engem olyan orvosok vesznek körül, akik nem gyógyszermániások, és akik maguk is velem együtt az életmódváltoztatás hívei.
Örülök neki ha bármikor is megnyugtatott amit írtam, ez nagyon jó érzés! Magamat nekem is nehezebb megnyugtatnom, be tudok én is pördülni néha, de olyankor előhúzom a józan eszem, mert azért ott van az vhol olyankor is, amikor beterít az adrenalin. :D
Sőőt, én is visszaeső vagyok, mert mindig kivakarom magam a negatív spirálból, de jön egy stresszesebb időszak, sajnos most is éppen az van, és akkor időnként elgurul a gyógyszerem. Egyik reggel tarkónál jött egy nyomás, aztán mintha a fél fejem lezsibbadt volna, egyik szememmel mintha furán láttam volna, azt hittem felállni se tudok, már pergett le az életem, aztán végigpörgettem, hogy mivel full stresszbe vagyok egy jogi ügyem miatt, így valszleg a semmiből nem egy stroke jött, csak simán pánikolok, aztán ezzel a gondolatmenettel egész jól kihúztam magam a kakiból. Utána gyors elhajtottam magam lefürdeni. :D Tehát örök igazság, hogy minden fejben dől el, illetve mindenki csak saját maga tud segíteni magának, most nyilván nem a szervi bajokról beszélek, de pl részben azoknál is igaz.
Más téma..
Kaptam itt egy jelet vkitől, egy napocskát. Nagyon cuki.. de, hogy működik ez, mert nem vagyok nagyon képben itt a Hoxán mi, hogy van. :D
Csak ezen az egy fórumon írok.